Hétéves mélypontra zuhant a bioüzemanyag beruházások értéke, ráadásul a jövő sem biztató. Európa két legnagyobb olajtársasága, a BP és a Royal Dutch Shell több következő generációs bioüzemanyag előállításával foglalkozó vállalkozását is megszüntette a magas költségekre hivatkozva.

A Nemzetközi Energia Ügynökség vezetője szerint ezeknek a technológiáknak a fejlődése lassabb volt, mint azt sokan várták, és ami szükséges lenne ahhoz, hogy a törekvéseik megvalósuljanak.

Európa két legnagyobb olajvállalata a BP és a Royal Dutch Shell bejelentette, hogy négy egymástól különálló  vállalkozását szünteti meg a bioüzemanyagok kutatása területén, ami jelentős visszalépést jelent az iparágon belül. A portfolio.hu cikkéből kiderül, a vállalatok döntésüket azzal indokolták, hogy az üzemanyag előállítása a fás szárú növényekből és a hulladékból olyan költséges, hogy várhatóan 2020-ig nem lesz gazdaságos.

A fejlesztések roppant tőkeigényesek, miközben a bioüzemanyagok előállítására az utóbbi években egyre kevesebb pénz jutott. Idén az első negyedévben mindössze 57 millió  dollárt fordítottak a világban a vállatok az ilyen irányultságú  projektekre, ami a legalacsonyabb összeg 2006 első negyedéve óta.  

Maria van der Hoeven, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezetője szerint ezeknek a technológiáknak a fejlődése lassabb volt, mint azt sokan várták, és ami szükséges lenne ahhoz, hogy a törekvéseink megvalósuljanak.
 
A bioüzemanyag előállítást kiemelten kezelik az EU-ban és az USA-ban is, ugyanis fontos szerepet játszik a károsanyag kibocsátás csökkentésében és a globális felmelegedés elleni harcban. Az IEA várakozásai szerint 2050-re a közúton használt üzemanyagok 27 százalékát adhatják majd a bioüzemanyagok.

Ugyanakkor a technológiák eleve lassabb ütemben történő fejlődése, valamint az egyre csökkenő beruházások kétségessé teszik azt, hogy ilyen nagy szeletet fognak kihasítani a közúti üzemanyag felhasználásból a bioüzemanyagok. Ráadásul a Bloomberg elemzőjének véleménye szerint a növekedés lehetősége az első generációs bioüzemanyagok területén lassan kimerül, míg a legtöbb második generációs bioüzemanyag még nem áll készen a tömeges felhasználásra.  

A szervezet felhívja a figyelmet, hogy míg a megújuló energiaforrások terjedése terén a világ jó úton halad, hogy teljesítse a maximum 2 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedéshez szükséges kívánalmakat, addig a többi területen, iparágban vészjósló elmaradás mutatkozik. Nagyon lassú az előrehaladás a bioüzemanyagoknál, az épületek energiahatékonyságának javításában, a nem hatékony szénerőművek szennyezésének visszaszorításában, illetve széndioxid-leválasztás és -tárolás tekintetében.

süti beállítások módosítása