Kína így a G-20-as lista élére került abban a sorrendben, amelyet a megújuló alapú energiatermelésre 2012-ben költött összeg alapján állított össze a The Pew Charitable Trusts.
 
Amellett, hogy Kína 50 milliárd eurós  összege 20 százalékkal nagyobb a 2011-esnél, ez az összeg a 30 százaléka annak, amit a G-20 országai együtt fordítottak a területre. Egy másik mérce alapján: Ázsia és Óceánia is büszke lehet, a térség tiszta energia projektjei együtt 101 milliárd dollárnyi tőkét vonzottak, a globális zöld-költések 42 százalékát.
 
Ázsia legnagyobb országában a beruházások terén eddig a szélenergia volt a legjelentősebb, tavaly először voltak nagyobbak a napenergia-hasznosító beruházások. Az előbbi területen 27,2  milliárd dollárt költöttek el, az utóbbin 31,2 milliárdot. A Pew várakozásai szerint ez a trend fenn is marad Kína ambiciózus napenergia tervei miatt.
 
A világgazdaság cikkéből kiderül, a világ tisztaenergia beruházásai tavaly 11 százalékkal 269 milliárd dollárra estek, a költések súlypontja pedig nyugatról keletre tolódott. Összesen 88 gigawattnyi zöldkapacitást helyeztek üzembe, ebből 48,6 gigawatt volt a szélerőmű, és 31 gigawatt a napelem, illetve más megújuló megoldások.

süti beállítások módosítása