A Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentést tett közzé, amelyben a 100 százalékban megújuló forrásokból táplálkozó energiarendszer lehetőségét vázolja Európában. Ehhez megjelöli azokat a célokat, amelyeket 2030-ra kellene elérni a 2050-es teljes, azaz a megújulókra történő 100 százalékos átálláshoz.
 
A WWF szakemberei a köztes dátum kapcsán kiemelték, 2030-ra több mint harmadával kellene mérsékelni az energiafelhasználást, és ezen felül a még felhasznált energia mintegy felét már megújulókból kellene szolgáltatni.
 
Ez azt jelentené – húzza alá a cleantechnica.com portál a WWF-jelentésről szóló ismertetésében –, hogy tíz év alatt a megújulók részarányának már meg kellene haladnia a 2020-ra célul kitűzött 20 százalék után a 40 százalékot.
 
A tisztajövő.hu cikkéből kiderül, ahhoz, hogy ez, illetve az energiafelhasználásban egy közel hasonló arányú – a WWF szerint legalább 38 százalékot elérő – megtakarítás jöhessen létre, egy kisebb csodára lenne szükség, hiszen az üvegház hatást okozó gázok kibocsátását az 1990. évinek a felére kellene visszaszorítani.
 
A WWF szerint az európai lakosság kész lenne egy ilyen „menetrendre”, hiszen tízből nyolc polgár vallja, hogy a klímavédelemért folytatott harc lendületet ad a gazdaságnak és a foglalkoztatásnak. Továbbá az európaiak 70 százaléka szerint a megújulókba történő befektetéseknek elsőbbséget kellene biztosítani az elkövetkezendő 30 év során. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet kiemelte, jelentésük rávilágít arra, hogy az energiafelhasználás csökkentésének még számos kiaknázatlan forrása van Európában.

süti beállítások módosítása