A lóhúsbotrány után újabb élelmiszer-biztonsági ügy vet hullámokat Németországban, a legfrissebb sajtójelentések szerint milliós nagyságrendben értékesíthettek bio tojásként nagyüzemi körülmények között termelt tojást. Az illetékes oldenburgi ügyészség vezetőjének nyilatkozata szerint jelenleg 100 tojástermelő gazdaság ellen nyomoznak.

Az újabb botrányról elsőként beszámoló Der Spiegel szerint Alsó-Szászországban 150 csirkefarm ellen indult ügyészségi eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy jogosulatlanul használták az ökológiai tartásra vonatkozó jelzést a tojásokon. Az első eljárások még 2011-ben indultak.

Több ügyet átadtak az Észak-Rajna-Vesztfália, illetve a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi hatóságoknak. Február 25-én a Türingia tartományi mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztérium is jelezte, hogy a bio tojásra vonatkozó jelzés jogosulatlan használatának gyanúja miatt eljárás indult két vállalkozás ellen.

A beszámolók szerint az érintett gazdaságokban az ökológiai tartásra vonatkozó előírásokhoz képest jóval több tyúkot tarthattak a tyúkólakban. Így feltehetőleg milliós nagyságrendben értékesítettek bio tojásként a termelési előírásoknak nem megfelelő módszerekkel előállított tojást.

A bio tojás minősítés legfőbb feltételei közé tartozik az ökológiai termesztésű és antibiotikumoktól mentes tápanyag használatának kötelezettsége mellett, hogy biztosítani kell tyúkonként legkevesebb 4 négyzetméternyi szabadtéri kifutóterületet – olyan helyen, ahol nem alkalmaznak műtrágyát –, és a tyúkólakban négyzetméterenként legfeljebb hat állatot lehet tartani.

A költségesebb előállítási módszer miatt a bio tojás fogyasztói ára átlagosan 10 centtel haladja meg a más típusú tojások árát Németországban, ahol naponta átlagosan 2 millió darab bio tojást értékesítenek.

süti beállítások módosítása