A fűtésre fordított költségeik 20-25 százalékát megspórolhatják a települések a biomasszával. Emellett egy brikettáló  üzem létesítéséből a helyi közösségek is profitálhatnak. Egy járás kistelepüléseinek intézményei átlagosan 2 megawattnyi összes hőigényt jelentenek, ezt körülbelül 1.650 tonna tüzelőanyaggal lehet kielégíteni évente. Ennek viszont alig 4-6 százalékát képes fedezni a települési zöld hulladék.

A maradék beszerzése viszont fejtörést okoz, nem biztos, hogy az önkormányzatok és intézményeik fel vannak erre készülve, ráadásul a szállítás elviheti a fűtőanyag árelőnyének jelentős részét. Az AERD Megújuló Energia és Régiófejlesztő Zrt. szakértői szerint megoldást jelenthet, ha a járások területén különböző konstrukciók mellett saját tüzelőanyag-gyártási kapacitások épülnek ki.

Az OrientPress Hírügynökség cikkéből kiderül, a modell Ausztriában lassan egy évtizede működik. A siker kulcsa a megfelelően koordinált kistérségi összefogás, és ennek mentén a helyi biomassza-lehetőségek szervezetszerű kiaknázása. Nyugati szomszédunk esetében a tüzelőanyagot szinte kizárólag a faapríték biztosítja. Míg itthon a kihasználatlan lehetőségeket a mezőgazdasági melléktermékek és az energianövények jelenthetik. A KSH adatai szerint a hazai termőterületek 66 százalékán termelnek kalászos növényeket, a szalmának viszont csak alig 60 százalékát takarítják be a gazdaságok. A maradékot korábban elsősorban beszántották, vagy tarlóégetéssel semmisítették meg, ez utóbbi azonban ma már tilos.

Körülbelül 20 megawatt – ez körülbelül 12-15 apró kistelepülés intézményeinek együttes fűtési szükséglete – hőigény esetében egy brikettáló üzem létesítése már megtérülő beruházás. Ennek a hőenergia-szükségletnek a biomassza alapokon nyugvó kielégítése évente 4,8 millió köbméter földgázt vált ki. Az AERD   számításai szerint 20 megawatt esetén a tüzelőanyagok árán tehát 600-620 millió forintot spórolhatnak az önkormányzatok évente.

Az AERD belső  felmérése szerint önmagában egy brikettáló üzem három-műszakos működtetése 8-12 családnak teremt megélhetést. A mezőgazdasági melléktermékek felvásárlása pedig a gazdálkodók számára teremt kiszámítható extra bevételi forrást. Emellett a járási tüzelőanyag-gyártó bázis egyéb szociális terheket is levehet a települések válláról. A legtöbb esetben probléma, hogy a települések miként segítsék nehezebb anyagi körülmények között élő lakosaikat. Tekintettel arra, hogy a brikett gond nélkül eltüzelhető cserépkályhában, vegyes tüzelésű kazánban is, szociális juttatásként az önkormányzat saját termelésű brikettel segítheti a rászoruló családokat, a fennmaradó mennyiséget pedig kedvező áron értékesíthetik a település többi lakosa számára. Mindezen előnyök ráadásul kigazdálkodható beruházások mellett jelentkeznek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem terjed el itthon a fenti modell, mikor Ausztriában példátlan sikernek számít, a válasz megdöbbentő: a járási, települési döntéshozók nem ismerik a rendelkezésükre álló lehetőségeket, illetve a járási energetikai szakértők is hiányoznak a rendszerből, akik hozzáértőként segíthetnének dönteni a településvezetőknek.

süti beállítások módosítása