Ötszáz kilowatt teljesítményű, fluidágyas biomassza kazánt adtak át január végén a Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft. tiszaújvárosi fűtőerőművében. A társaság a mintegy 130 millió forintos beruházáshoz pályázaton 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.   

A Sinergy Kft. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatával kötött 20 éves hőszolgáltatási szerződés keretében építette meg – saját beruházásában – a Tiszaújvárosi Fűtőerőművet, és 2002 óta öt és fél ezer lakás, valamint több közintézmény és a rendelőintézet távhő-ellátását biztosítja.  

A távhőtermeléshez az erőmű földgázt használ, ugyanakkor a nemzeti energiastratégia hosszú távú célkitűzéseit, valamint a kormányzat rezsicsökkentésre vonatkozó törekvéseit figyelembe véve, a társaság úgy döntött, hogy a gáz mellett a biomassza tüzelőanyag felhasználásával növelik a távhőtermelés hatékonyságát.  

A biomassza kazán a Sinergy és GDHS Kft. közös beruházásában valósult meg, és a fűtő-erőműhöz csatlakozva szolgáltat hőenergiát a tiszaújvárosi távhő-rendszernek. A biomassza kazán éves tervezett hőenergia termelése 5 ezer GJ, amely a város hőenergia szükségletek mintegy 2%-át teszi ki.  

Az alkalmazott fluidágyas kazántechnológia – mely a GDHS saját fejlesztése – egyik lényeges előnye a hagyományos technológiákkal szemben, hogy különböző típusú biomassza alapanyagok elégetésére is alkalmas. A technológia vegyes tüzelési módban, széles tartományban képes fásszárú, lágyszárú, valamint egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék, melléktermék eltüzelésére és az ebből származó hő hasznosítására.   

A hőtermeléshez szükséges alapanyag biztosítása érdekében a kazánberuházáshoz kapcsolódik a Sinergy egy másik folyamatban lévő beruházása, amelynek keretében a tavasszal elkezdődik egy 10 hektáros energiaültetvény telepítése Tiszaújváros környezetében.

A Sinergy tervei között szerepel egy 14 megawatt kapacitású biomassza kazán megépítése is, ezzel Tiszaújváros távhő-igényének már 60 százalékát megújuló energiaforrás biztosítaná.

süti beállítások módosítása