Újabb jelentős és látványos állomásán van túl a Pannonpower új biomassza-tüzelésű kazánjának beüzemelése. December vége óta már szalmabálákkal táplálták a kazánban égő tüzet. Ezzel egy sikeres próbán jutott túl az új pécsi erőmű egyik legbonyolultabb eszközcsoportja, a bálázott lágyszárú mezőgazdasági melléktermékeket a kazánig juttató automata logisztikai rendszer.

A beüzemelés ezekben a napokban is tart annak érdekében, hogy az egyes részek sikeres próbáját és azok finomhangolását követően a próbaüzem a lehető legrövidebb időn belül megkezdődhessen.

A három és fél napra elegendő tárolókapacitással rendelkező tüzelőanyag-tároló csarnokból egészen a kazán tűzteréig tartott annak a szalmabálának az útja, amellyel először gyújtottak be a Pannonpower új biomassza-tüzelésű kazánjában.

A cég sajtóközleményéből kiderül, az új blokk működésével a Pannonpower gyakorlatilag teljes egészében megújuló (zöld) alapokra helyezi Pécs távfűtését. Az új kazán ugyanis a meglévő, faaprítékot felhasználó biomassza-tüzelésű kazánt egészíti majd ki. A két blokk együttes teljesítménye elegendő ahhoz, hogy a baranyai megyeszékhely 31 ezer lakásának és 450 közintézményének fűtéséhez szükséges hőmennyiséget – gyakorlatilag teljes egészében megújuló energia felhasználásával - előállítsa.

Ezzel Pécs lesz az első hazai nagyváros, amelynek távfűtése teljesen megújuló energiaforrásból származik, így helyben megtermelt energiahordozói révén függetlenedni tud az importból származó fosszilis tüzelőanyagoktól. A légkört többlet széndioxid-kibocsátással nem terhelő új erőmű ráadásul a tüzelőanyag összegyűjtése, tárolása és szállítása révén mintegy 150 embernek ad munkát a régióban, miközben összességében mintegy 3,5 milliárd forinttal növeli tüzelőanyag-beszállítóinak éves bevételét.

süti beállítások módosítása