A hazai bioetanol-gyártás csökkentheti a takarmány-behozatalt az országba, emellett új munkahelyeket is teremt a magyar mezőgazdaságban – közli legfrissebb összegzésében a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ).    

A magyarországi bioetanol-gyártás során felhasznált kukoricamennyiség mintegy 45 százaléka állati takarmányként kerül forgalomba. Ez a takarmány a kukorica teljes fehérje- és tápanyagtartalmát tartalmazza. A teljes mértékben fenntartható forrásokból gyártott magyar kukoricatörköly igazoltan GMO-mentes, szemben a magyar állattenyésztésben gyakran alkalmazott import szójával, amelynek eredetét nehéz igazolni – emeli ki a közlemény.  

Héjj Demeter, az MBSZ elnöke az MTI-nek eljuttatott tájékoztatóban emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy az etanolgyártás során olyan hulladék hő és elektromos áram is keletkezik, amelyet a takarmány mellett ugyancsak hasznosíthat a mezőgazdaság az üvegházi kertészetekben és az állattenyésztésben, ezzel is javítva a versenyképességét.   
 
A közlemény emlékeztet, hogy az Európai Unió elkötelezte magát a bioetanol, mint zöld üzemanyag mellett. A szövetségnél úgy vélik, Magyarország minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a bioetanol üzemanyag segítségével jelentősen csökkentse kőolajimport-függőségét. Ugyanakkor rámutatnak: ez a zöld üzemanyag arányos adóztatásának múlt év végi megszüntetésével ellehetetlenült, mivel energiaegységre vetítve az E85 üzemanyag túladóztatott lett.  

A 10 százalékos megújuló üzemanyag részarány elérése viszont minden uniós tagállam számára kötelező érvényű. Az E85 üzemanyag terjedésével hazánk ezt a célt könnyedén teljesítené, azonban ehhez érdekeltté kell tenni a felhasználókat abban, hogy a megújuló üzemanyagot használják – fűzik hozzá a közleményben.

süti beállítások módosítása