Néhány napja már termelik a villamos energiát azok a napelemek, amelyeket az ózdi kórház épületeinek tetejére telepítettek. A környezettudatos gondolkodás mellett gazdaságossági szempontból is lényeges volt a 185 millió forintos beruházás. Számítások szerint – a jelenlegi energiaárak – kilenc év alatt térülhet meg az ózdi kórházban az energetikai beruházás.
 
Az Európai Unió közel 130 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez, az önrészt pedig a működtető biztosította. Az 585 napelemnek köszönhetően a kórháznak 14%-kal kevesebb áramot kell majd vásárolnia külső szolgáltatóktól, ami éves szinten szűk hatmillió forintos megtakarítást jelent. Az ózdi egészségügyi intézményben három fontos stratégiai irány felé mozdultak el. Ebből az egyik a strukturális fejlesztés, amelynek részét képezik az energetikai beruházások.
 
Egy négy éve megkezdett koncepciót valósítunk meg folyamatosan – tette hozzá Gevorgján András, a működtető  Medcenter Kft. képviselője. – Kiemelten kezeljük az infrastrukturális beruházásokat, és a humánerő helyzet megnyugtató rendezését. Harmadikként pedig a hazai és a nemzetközi kapcsolatok erősítését, szakmai kapcsolatok kialakítását a Borsod megyei kórházzal, a környező egészségügyi intézményekkel és a szlovákiai partnereinkkel.
 
Az államosítás nyilván minket is el fog érni, de függetlenül ettől az utolsó pillanatig becsülettel és a kórház érdekeit szem előtt tartva kell cselekednünk. Mi így is teszünk, hiszen néhány évvel ezelőtt ezért vállaltuk föl a működtetést – nyilatkozta Gevorgján.
 
Ózdon jövő tavaszra tervezik egy új épületszárny felhúzását. A több mint kétmilliárdos munka után, a belvárosban található reumakórházat költöztetik majd a meglévő kórház mellé. A legnagyobb tervezett fejlesztés mellett azonban több, szám szerint 12 uniós pályázata fut az Almási Balogh Pál kórháznak.

süti beállítások módosítása