A tervek szerint jövő májusban már ipari méretekben termelhet az Audi németországi e-CNG-gyára Werltében, amely teljesen kibocsátás-semleges autógázt állíthat elő. A fejlesztők már az e-etanol és az e-dízel technológiáján dolgoznak.
 
A villanyautó  sem zöld, ha környezetszennyező  módon állítjuk elő hozzá  áramot, és fordítva: a robbanómotor is lehet tiszta, ha igazán zöld üzemanyag hajtja. Ez az alapgondolat hívta életre az Audi e-gas projektjét, amelynek egyik pillére maga az autó: a tavaly nyáron bemutatott, benzin-metán kettős üzemre állított Audi A3 TCNG.
 
A másik pillér: az e-gas márkanéven forgalomba kerülő üzemanyag. A megújuló metánt hidrogén és széndioxid felhasználásával, mesterségesen és fenntartható formában állítják elő. Az e-gas attól lesz igazán zöld, hogy az alapanyagául használt hidrogén vízből történő kinyeréséhez szükséges áramot az Audi saját szélturbinái szolgáltatják. A széndioxid pedig egy biogáz-üzemben keletkezik, mezőgazdasági hulladékok felhasználásával.
 
A Napi Gazdaság beszámolója szerint az e-gas ilyen szempontból kibocsátás-semleges üzemanyag, hiszen a biogáz-üzemből is a levegőbe kerülne a széndioxid, az ilyen meghajtású járművek kibocsátása pedig pontosan megfelel a gyártási folyamatban megkötött mennyiségnek. Magyarul az Audi által megálmodott üzemanyag születése során „felfalja” saját melléktermékét.
 
Az e-gáz kémiailag teljesen megegyezik a fosszilis metán üzemanyaggal, és a hagyományos földgázrendszerbe is betáplálható, ipari méretekben is. A werltei gyár a becslések szerint évi ezer tonna mennyiséget állít majd elő belőle, ami 2800 tonna széndioxid megkötését jelenti. E mennyiség 1500 darab A3 TNCG-t képes egyenként 15 ezer kilométeren keresztül hajtani.
 
A fejlesztők szerint az áramtermelés kiegyenlítésére, illetve az energiatermelésre is kedvező hatással lehet ez a megoldás, mivel a szeles időszakokban, amikor a szélkerekek nagy mennyiségű áramot termelnek, az energiát a földgázrendszerben lehet majd elraktározni.
 
A GigaMad.hu számításai szerint, ha mindezt összeadjuk, a 2013-tól piaci forgalomba kerülő Audi A3 TCNG átlagos gázüzemű széndioxid-kibocsátása csupán 27 g/km – és ebben már benne van a szélkerekek, valamint a hidrogéngyár megépítésével járó károsanyag-kibocsátás is.

süti beállítások módosítása