Hamarosan nyit a Párizsi Autószalon, így nem véletlen, hogy minden autógyártó arra törekszik, hogy minél jobban megragadja a közönség figyelmét. Ilyenkor születnek olyan bejelentések, amiket esetleg pár hónappal később számon lehet kérni az aktuális márkákon.  
 
A Toyota például nem fukarkodik az ígéretekkel. A japán autógyártó azt ígéri, kiterjeszti zöld portfólióját, és a következő három év során 21 új hibridmodellt dob piacra, amikből 14 teljesen új típus lesz, hét pedig felújított verzió. Továbbá még az idén egy teljesen elektromos autókatval kezd gyártaniis megjelenik, és 2015-ig egy tüzelőanyag-cellás hidrogénautót is elkészít.

A vezess.hu szerint a fantasztikusnak tűnő  ígéretek ellenére nem árt tudni, hogy az elektromos autó nem lesz más, mint a Toyota eQ, az iQ rég bejelentett villanyos verziója. Ezt azonban decemberben még csak a japán és az elektromos amerikai piacon kezdienek forgalmazni. A nagyjából 100 km hatótávolságú eQ 45 ezer dollárba, csaknem 10 millió forintba kerül majd.

A cég menedzsmentje nagy lehetőséget lát a tüzelőanyag-cellás modellekben, gyors utántölthetőségük  és az elektromos autókénál jóval nagyobb hatótávjuk miatt. A 2020-as évekre már évi több tízezerre teszi a hidrogénautók piacát. 

A hibridtechnológia pozitív piaci fogadtatása kifejezetten meglepte a Toyotát, optimista várakozással sem számítottak arra, hogy az 1997-ben bemutatott első Prius óta mára millióssá nőtt az éves hibridforgalom, a hibrid Toyoták értékesítése a cég eladásainak egytizedét teszik ki.

süti beállítások módosítása