Az Egyesült Államok „versenyszellemét”  bizonyítja, hogy legújabb felmérésükből kimutatták, melyik az ország legtöbb napenergiát hasznosító kiskereskedelmi vállalata – a nem energetikai vállalatok listáján.
 
Ezt a „versenyt” a Walmart nyerte, mivel kapacitása, amit eddig – saját magának – telepített eléri a 65000 kW-ot. Ugyanakkor sokan kritizálják az áruházlánc óriás fenntarthatósági kezdeményezéseinek lassú és szerény mivoltát, mondván, hogy az ország és egyben a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalatától több is elvárható lenne. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Walmart-nak az USA-ban több mint 4 és fél ezer egysége van, amelyek kevesebb, mint egynegyedében valósított meg eddig zöld beruházásokat. Az össz-energiafelhasználásának pedig csupán 2 %-a származik megújuló forrásból.
 
A bírálat jogosságát az is igazolja, hogy a második helyen álló Costco (amely „csupán” az 5. legnagyobb lánc az USA-ban), szerényebb méretének dacára már 38900 kW telepített kapacitást üzemelt be eddig a létesítményein. Egy ugyancsak kiskereskedelmi cég, az áruházakat üzemeltető Kohl’s lett a harmadik 36474 kW kapacitással.
 
Mint arról már beszámoltunk, az elmúlt időszakban az IKEA is jelentős napelem-telepítésbe fogott, csak az USA-ban 21495 kW telepített PV kapacitása van már, aminek köszönhetően negyedik helyezést ért el
 
Hatodik helyen egy nem kereskedelmi cég, a médiaüzletben szerepet vállaló McGraw Hill (14113 kW) áll, őt követi a gyógyszereket és kozmetikumokat, háztartási vegyszereket gyártó Johnson and Johnson (11619 kW). A General Motors járműipari óriáskonszernnek a 13. hely jutott (5630 KW telepített összkapacitással).
 
A Fastcoexist.com portálon megjelent összeállításból az is kiderül, hogy míg az IKEA az USA 16 államában (a 44 áruházából már 38-ban) telepített saját naperőművi kapacitásokat, az abszolút első Walmart viszont mindössze 7 államban, azaz ezen beruházásait területileg is meglehetősen koncentrálta.
 

süti beállítások módosítása