A korábbi tervekkel ellentétben, az Európai Unió limitálhatja a növényi alapú bio-üzemanyagok előállítását. A Reuters információi szerint az ok roppant prózai: a kezdetekben feltételezettnél jóval kevésbé kímélik a környezetet, illetve túl nagy konkurenciát jelentenek az élelmiszertermelés számára.
 
Ez a korlátozás teljes hátraarcot jelenthet az Unió sokat kritizált, 2020-ig meghirdetett bio-üzemanyag politikájának, mellyel tulajdonképpen elismernék annak elhibázottságát is. A kiszivárogtatott tervezet többek között megszüntetné a takarmányalapú bio-üzemanyagok támogatottságát a még 2020-ig érvényes szabályozás lejártával. Ennek következtében a jelenleg 17 milliárd eurós szektor visszaesésére lehet majd számítani.
 
Az Európai Bizottság álláspontja szerint a jövőben kizárólag azok a bio-üzemanyagok részesülhetnének támogatásban, amelyek jelentősen csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, illetve nem élelmiszerként vagy takarmányként is hasznosítható növényekből készülnek.
 
A kezdeményezés szerint a takarmány- és élelmiszeralapú  bio-üzemanyagok használatát az európai szállítmányozási szektorban 5 százalékra limitálnák, ami a jelenlegi 4,5 százalékos arány ismeretében nem sok növekedési potenciált rejt magában. A korlátozás komolyan megkérdőjelezi az Unió azon célkitűzésének megvalósíthatóságát is, amely az évtized végére 10 százalékra akarja emelni a bio-változatok részesedését a közúti szállítás üzemanyag felhasználásában.
 
A kiesés kompenzálására az Európai Bizottság az előállításhoz termőterületet nem igénylő változatok, így az algából, hulladékból készülő bio-üzemanyagok előtérbe helyezését szorgalmazza, esetükben az eredeti elképzelésekhez képest négyszeres megtermelt mennyiséggel számol.
 
A papíron felvázolt számítások realitása azonban igencsak kétséges, hiszen az új szabályozás pont annak a szektornak a növekedését lehetetlenítené el, amely a legkomolyabb kiépült infrastruktúrával rendelkezik és 50 ezer főt foglalkoztat.
 

süti beállítások módosítása