Az Európai Unió  is beszállt a napelem-háborúba és dömpingellenes eljárást kezdeményezett a kínai gyártókkal szemben. Jóllehet a kínai kereskedelmi-minisztérium sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, a Kínában lévő európai cégek azonban megtorló intézkedésektől tartanak.
 
Az eljárást 25 (német, olasz, spanyol és más) európai ország iparági szereplőinek panasza alapján kezdeményezték, ezek ugyanis azt állítják, Kína az előállítási ár alatt exportálja termékeit. A kelet-ázsiai ország jelenleg a világ legnagyobb napelem-gyártója, a globális piac csaknem kétharmadát birtokolja, az Európai Unió országai tavaly összesen 21 milliárd euró értékben vásároltak tőle.
 
A dömpinggel kapcsolatos vádakat a kínai gyártók többször visszautasították, s cáfolják azt is, hogy a központi vezetéstől kapnának támogatást. Mi több, bizonyítani akarják a Bizottságnak, hogy a kifogásolt árazás nem sért szabályokat, sőt folyamatosan megfelelnek a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat legszigorúbb szabályainak. Emellett teljesen transzparensek mind a finanszírozási forrásaik, mind pedig a költségstruktúrájuk. A kínai napelem-gyártás radikális változást él át, mivel ezen termékek előállítási költsége gyorsan és jelentős mértékben csökken – állítják a kínaiak.
 
A most megindított uniós vizsgálat akár 15 hónapig is eltarthat, annak következményeként a Kínában lévő európai cégek retorziótól tartanak.  "Ilyen esetet mindig megtorlás követ. Azt gondoljuk, az lenne a legjobb megoldás, ha a felek tárgyalóasztalhoz ülnének, és konstruktív párbeszédet folytatnának" – nyilatkozta Davide Cucino, a pekingi Európai Kereskedelmi Kamara elnöke. A viták tárgyalásos úton való megoldását támogatja Angela Merkel német kancellár is, aki nemrég járt a kínai fővárosban.
 
Májusban az USA számos kínai gyártó termékeire vámot vetett ki, szintén azzal vádolva őket, hogy a szabályokkal szembemenve, bekerülési költség alatt árulják termékeiket. A SolarWorld amerikai leányvállalata pedig tavaly októberben elérte, hogy a legnagyobb kínai gyártók 34 százalékkal legyenek kénytelenek megemelni az áraikat az Államokban. Kína erre azzal reagált, hogy akadályok felállítását helyezte kilátásba a napelem gyártás alapanyagaként szolgáló amerikai poliszilícium exportja előtt.
 

süti beállítások módosítása