A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatóinak sikerült elérni, hogy a napenergia hasznosítására szolgáló panel átlátszó maradjon. A felfedezés kiválóan alkalmas lehet arra, hogy idővel az otthonok ablakai is kivegyék a részüket a háztartások számára szükséges áram előállításából.

Az egyetem kutatói üveg helyett egy újfajta polimert, elektromos vezetőként pedig ezüst nanovezetéket és titánium-dioxid részecskéket használtak a napelem elkészítése során, amelynek egyedi tulajdonsága, hogy nem látható fényt, hanem (majdnem) infra tartományba eső fényt alakít át elektromos árammá. Ennek köszönhetően a prototípus fényáteresztő képessége igen magas, 70 százalék.

A megoldás további előnye, hogy az üveg helyett használt polimer (ami gyakorlatilag műanyagként viselkedik) könnyűvé és hajlékonnyá teszi a paneleket, ráadásul a gyártási költségek is alacsonyan tarthatók vele. Yang Yang, az UCLA anyagtudományi és műszaki professzora, valamint a kutatás vezetője az új elem bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, hogy olcsón és nagy mennyiségben lehet őket előállítani.

A kutatók reményei szerint idővel még a hordozható készülékek (pl:mobiltelefon) kijelzője elé is kerülhet a napelemből, egyelőre viszont a 70 százalékos fényáteresztő képesség nem tűnik elég jónak ahhoz, hogy a fényt valamennyire szintén blokkoló érintőpanel elé még egy újabb réteget vigyenek fel a gyártók,. Egy mobiltelefon akkumulátortöltöttségének szinten tartásához egy kijelzőnyi felület amúgy sem elegendő. Főleg, hogy jelenleg az átlátszó panel hatékonysága 4 százalék körüli, míg a hagyományos (üveg) napelemek közül a legjobbak 20 százalék körüli mutatóval rendelkeznek.

Természetesen nem az UCLA az első olyan intézmény, amely átlátszó napelemet fejlesztett ki, azonban a korábbi megoldások fényáteresztő képessége és/vagy hatékonysága sokkal gyengébb volt, így az első értékelhető fejlesztés mindenképpen a Kaliforniai Egyetem nevéhez fűződik. Az alacsony hatékonyság miatt egyelőre nem várható gyakorlati alkalmazás, a start viszont mindenképpen biztató.
 

süti beállítások módosítása