Ahogy az várható volt, hatalmas Audi fölénnyel zárult az idei Le Mans-i 24 órás autóverseny. A gyári csapat 1-es rajtszámú egysége, André Lotterer, Marcel Fässler és Benoit Treluyer megvédte tavalyi elsőségét. A trió ráadásul történelmet írt, ugyanis hibrid hajtású versenygép most először diadalmaskodott a 80. alkalommal megrendezett legendás versenyen.
 
Az Audi mellesleg a dobogó valamennyi fokán „képviseltette” magát, az e-tron quattróval versenyző címvédők mögött a második helyen a versenysorozat történetének legeredményesebb hármasa, Tom Kristensen, Dindo Capello és Allan McNish végzett.
 
Őket a Mike Rockenfeller-Oliver, Jarvis-Marco Bonanomi egység követte a hagyományos, dízel hajtású R18 ultrával. Az Audi számára az elmúlt 13 évben a 11. diadalt hozta meg az immár kétszeres bajnok páros.
 
A győztes egység 378 kört, azaz 5151,8 kilométert tett meg 24 óra alatt 33 boxkiállással. A negyedik helyen végzett Toyota után az ötödik is egy dízel hajtású R18 ultra Audi lett. A szintén hibrid meghajtású Toyoták közül az egyik már az első nap végét sem élte meg, míg a másik – F1-es pilótákkal: Wurz-cal és Nakajimával – motorhiba miatt a verseny felénél feladta a küzdelmet.
 
De mit is jelent az Audi név után az e-tron, illetve quattro kifejezés? Az e-tron pusztán marketing, ugyanis a német gyárnál így hívják a hibrid rendszert. Míg a quattro ebben az esetben annyit jelent, hogy a hibrid rendszer által összegyűjtött energiát felhasználáskor az első kerekekre vezetik rá, vagyis ha csak időszakosan is, de négy kerék meghajtásúvá válik az autó.
 

süti beállítások módosítása