A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb volumenű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen. Március végén hivatalosan is átadták azt az 52 napkollektort a főiskola 10 emeletes diákszállójának tetején, amit év eleje óta próbaüzemben használtak.

A beruházást Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára és Dr. Túróczi Imre rektor adta át. Viplakné Kánai Piroska kommunikációs menedzser tájékoztatása szerint a beruházás megvalósítása évente 13.268 köbméter földgáz megtakarítását és ezzel egyidejűleg a korábbinál mintegy 30 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez.

Mindez az előzetes számítások alapján bő 2,1 millió forintos költségmegtakarítást jelent majd évente a felsőoktatási intézmény számára. Az épületben fűtésre és a meleg víz előállításra 2010-ben 92 ezer köbmétert meghaladó mennyiségű földgázt használtak fel. A kollégium összesen 256 hallgató számára biztosít férőhelyet.

A korszerű technológia kiépítésére 2011-ben nyertek 28,5 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán, és ez az összeg teljes egészében fedezte a múlt év utolsó napjaira elkészült, és azóta próbaüzemelő rendszer felállításának költségeit.

süti beállítások módosítása