2012. május 17. és 19. között rendezik meg a 28. Shell Eco-marathon Europe versenyt, amely idén Németországból Hollandiába, egészen pontosan Rotterdamba költözik. A viadalon közel háromezer diák versenyez, hogy saját tervezésű autója a lehető legnagyobb távot tegye meg a lehető legkevesebb üzemanyaggal.

Az elmúlt években a Németországban található lausitzi versenypályán mérték össze tudásukat a jövő mérnökei. Idén azonban az utcai pályának és a háromnapos versenynek köszönhetően a holland közönség közelebbről is megszemlélheti az egyedi tervezésű és meghajtású kocsikat, valamint a 24 országból érkező 227 csapatot.

Magyarországról ismét öt csapat pályázik a legjobb helyezésekre. A belsőégésű kategóriában a magyar csúcstartó Kecskeméti Főiskola, a szintén kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, a Pécsi Tudományegyetem, az Óbudai Egyetem, illetve a napelemes kategóriában többszörös győztes győri Széchenyi István Egyetem csapata.

A győri egyetemisták csapata a 2008-as dél-franciaországi Nogaroban rendezett versenyen, a napenergia kategóriában az első helyezést értek el, és ezt a címét 2009-ben és 2010-ben, is megőrizte.

Tavaly az UrbanConcept kategóriában a győriek új, nagyobb hatékonyságú napelemeket alkalmaztak, melyre Team Spirit díj elismerést kaptak. A versenyen az induló 222 csapat közül a győri napelemes autó tervezési, kivitelezési, innovatív és kimagasló minőség központú konstrukciós munkáit különdíjjal ismerték el. 

Rotterdam tökéletes helyszínnek tűnik, hiszen városvezetés korábban is törekedett arra, hogy olyan fenntartható mobilitási projekteket támogasson, amelyek jobb levegőminőséget, zajcsökkentést eredményeznek. Céljuk a város jelenlegi CO2 kibocsátásának 50 százalékos csökkentése is.

A Shell Eco-marathon kitűnően illeszkedik a városvezetés elképzeléseibe, hisz 2014-re a világ legfenntarthatóbb kikötővárosává szeretne válni a holland nagyváros. Emellett Rotterdam pályázik a 2014. évi "Európa Zöld Fővárosa" címre is.
 

süti beállítások módosítása