Szenzációs bejelentést tett a közelmúltban egy müncheni sajtóeseményen Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke. Ezek szerint az Audi dízel-hibrid autókat is indít az idei 24 órás Le Mans-i versenyen.

„Elsőként nyertünk a versenyen TFSI-, majd TDI-motorral, ezt szeretnénk megismételni” – jelentette ki a hibrid modell bemutatóján Stadler. Kiemelte, 675 tavalyi szabadalmuk ötöde az elektromobilitás témájával volt kapcsolatos.

A 64 autóból négyet indít az Audi, ezek közül kettő lesz hibrid-, kettő pedig hagyományos dízelhajtású. A cég 13 esztendeje kapcsolódott be a Le Mans-i versenyekbe, amelyet aztán tíz alkalommal nyertek meg.

Wolfgang Ulrich, a társaság motorsport-ügyekben illetékes vezetője elmondta: az R18 e-tron quattro hibridautók 3,7 literes, TFSI-motorjának teljesítményét kiegészíti az első kerekekhez csatlakozó rendszer, amely gyűjti, tárolja, később pedig a meghajtáshoz teszi felhasználhatóvá a fékezésnél felvett energiát. Ezáltal az Audi R18 összkerékhajtású lett.

Az új autók premierje a június 16-17-én megrendezésre kerülő Le Mans-i viadal előtt másfél hónappal, a május 5-i Spa-i hatórás versenyen lesz. A német autógyártó bejelentette a két hibridmeghajtású kocsi legénységét is. Az egyiket a svájci Marcel Fässler, a német André Lotterer és a francia Benoit Tréiuyer, a másikat az olasz Dindo Capello, a dán Tom Kristensen és a brit Allan McNish vezeti majd.

A két teljesen dízelmeghajtású Audi-versenygép egyikének volánjánál a német Timo Bernhard és két francia pilóta, Romain Dumas és Loic Duval váltja egymást. A másikat az olasz Marcos Bonanomi, a brit Oliver Jarvis és a német Mike Rockenfeller vezeti majd idén Le Mans-ban.

süti beállítások módosítása