Az elmúlt héten ért véget az ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciája. A dél-afrikai Durbanben rendezett tanácskozáson a 190 tagállam a kiotói jegyzőkönyv meghosszabbításáról állapodott meg. Az esemény bírálói szerint a megállapodás azonban nem elégséges ahhoz, hogy lelassítsa a globális felmelegedést.

A november 28-án kezdődött, s az eredeti tervekhez képest két nappal elhúzódó tanácskozáson megújították a kiotói jegyzőkönyvet, amelynek első vállalási időszaka jövőre jár le, s az egyezség szerint akkor döntenek arról is, hogy a második vállalási időszak mikor zárul.

A tárgyalások és a megújítás célja az volt, hogy a protokollt ratifikáló országok 2013-tól ismét vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére.

A konferencián elfogadták egy olyan globális útiterv ütemezését is, amely az összes nagygazdaságot, a legnagyobb kibocsátókat is magában foglalva kötelező normákat rendelne a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Az útitervnek 2015-re kellene kialakulnia, és az alapján 2020-tól már egy jogilag kötelező, globális, végrehajtható rendszerként kellene majd működnie.

Kiotó meghosszabbítása azonban komoly ellenállásba ütközött: a világ két legnagyobb kibocsátója, az Egyesült Államok és Kína már az eredeti megállapodást sem ratifikálta,továbbá több állam, így Oroszország, Japán és Kanada már a mostani tanácskozás előtt bejelentette: csak akkor hajlandó megújítani kötelezettségvállalásait, ha Kína és Amerika hajlandó lesz csökkenteni kibocsátásait.

A legveszélyeztetettebb szigetországok már a konferencia megnyitója előtt egy közös közleményben követelték, hogy sürgősen szülessen egy klímavédelmi megállapodás. Szerintük a legkiszolgáltatottabb országok elárulásával ér fel, hogy a legnagyobb kibocsátók megpróbálják halogatni a megállapodást.

Környezetvédők szerint a kormányok sok értékes időt vesztegettek el alig egynéhány szó kiválasztására a megállapodások szövegében, és a károsanyag-kibocsátás plafonját sem csökkentették eléggé ahhoz, hogy lassuljon a globális felmelegedés.

süti beállítások módosítása