Október végén átadták a Fővárosi Gázművek első nyilvános sűrített földgáztöltő (CNG:Compressed Natural Gas) kútját Budapesten a MOL Kőbányai úti üzemanyagtöltő állomásán.

Mint azt György István főpolgármester-helyettes elmondta, Budapest számára különösen nagy jelentőségű ez a beruházás, hiszen a főváros vezető szerepet kíván betölteni a környezetkímélő CNG kutak elterjesztésében.

Erre leginkább azért van szükség, mert az üzemanyagárak folyamatos változása, a környezetvédelmi vállalások teljesítése és az új technológiák bevezetésére ösztönöz.

Koncz László, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója kiemelte a sűrített földgáz környezetkímélő hatását. A cég a jövőben megkezdi teljes autó flottájának CNG járművekkel történő kiváltását és tárgyalásokat folytat már budapesti nagyvállalatokkal, hogy ők CNG üzemi autókra cseréljék járműveiket. A Kőbányai úti kutat 80 millió forintos beruházással valósították meg.

Horváth Dori Jenő, a MOL magyarországi kiskereskedelmi igazgatója szerint az elmúlt időben számos érdeklődés mutatkozott a most átadott sűrített földgáz üzemanyagtöltő kút iránt, és egyre nagyobb szükség lesz az innovációra a jövőben. Egy gázüzemű autó egy feltöltéssel 320-330 kilométert tud megtenni, amelynek során homogén égésfolyamatának köszönhetően égéskor lényegesen kevesebb szennyezi a környezetét.

süti beállítások módosítása