Kenya egyik legfontosabb természeti területe és fő turistalátványossága, hiszen Afrika talán legjelentősebb madár-élőhelye, a Tana folyó deltavidéke. Az itt lakók számára azonban lehetetlenné vált az élet. A kormányzat egyszerűen elküldte otthonaikból a térség lakóit, és a területet a bioüzemanyag-előállítási projekt keretében kisajátította magának, és a falvak helyén szárazságtűrő növényültetvényeket akar létrehozni.

Jelenleg szellemfalvakként állnak az egykori otthonok, hiszen az emberek csak ingóságaikat vihették magukkal. Sok választásuk nem volt, utasítást kaptak - vagy elmennek, vagy nemes egyszerűséggel rájuk gyújtják a falujukat.

A Guardian beszámolója szerint a helyiek küldöttséget küldtek a fővárosba, Nairobiba, de ott senki nem fogadta őket. A legtöbben például csak akkor tudták meg, hogy eladták földjüket, amikor a munkagépek már dolgoztak rajta.

Mindamellett, hogy a falvak lerombolása az emberek lakóhelyének elvesztésével jár, jelentős konfliktusokat szülhet a közeljövőben az ország őslakosai között is. Az elüldözötteknek ugyanis új legelőt és ivóvízlelőhelyet kell találniuk, de ezekért legtöbbször véres csatákat kell vívniuk a már ott élő helyiekkel.

A kenyai kormány ugyan „környezeti okokkal” magyarázza a kitelepítéseket, pedig a mocsaras vidékekre – melyeken többek között tucatnyi ritka madárfaj él és veszíti el élőhelyét – betelepített növényeket, a cukornádat, jatrofát az egyre nagyobb, a fejlett országokból jelentkező igény kielégítésére telepítik, és ami a legborzasztóbb, hogy nem is élelmezési célokkal.

Akad olyan vidék, ahol a helyiek nemrég tudták meg, hogy a földet már áprilisban eladták alóluk, de az eladó és a vevő kilétét még mindig homály fedi. Akik eddig egy földi paradicsomban éltek, most egyik napról a másikra földönfutók lettek, ivóvizük nincs, csak éhező gyermekeik.

süti beállítások módosítása