XVI. Benedek pápa eddig is számos alkalommal felemelte hangját a környezetvédelmi témák kapcsán, és most újabb tanúbizonyságát adja, miért is tartják őt sokan amolyan „zöld pápának”.

Az új pápamobilnak ugyanis konnektorról feltölthető akkumulátorai is lesznek, így a katolikus egyház feje akár 30 km/órás sebességgel „száguldhat” majd külföldi útjai során.

A világ egyik legismertebb járművét az elmúlt évtizedeknek megfelelően a Mercedes építi majd. A tervek szerint az M osztályra épülő autó az S500-as technikájára épül, azzal a különbséggel, hogy összkerék-meghajtásúvá lesz kialakítva.

A gyöngyház fehér golyóálló üvegekkel ellátott jármű természetesen úgy lesz kifejlesztve, hogy a pápát könnyedén ki lehessen belőle menekíteni. A tervek szerint az új pápamobil a Szentatya szeptemberi, németországi látogatására készül el.

A Vatikán egyébként is jelentős figyelmet fordít a környezetvédelemre. A szerdai audienciáknak is helyet adó 6300 fős VI. Pál Auditórium ötezer négyzetméteres tetejét például pár évvel ezelőtt 2400 darab napkollektorral borították, amely évente 300kWh energiát állít elő, több mint 200 tonnával csökkentve így a szén-dioxid kibocsátást.

süti beállítások módosítása